Valami bevezetőféle

December 20. 

Téli szünet előtti  hét második napja. Talán késő elkezdeni egy új életről szóló blogot, de úgydöntöttem mégis belevágok. Nem is pazarolnám tovább a tintát a töltőtollamból a szavakat, egy kis összefoglaló az eddig történt roppant izgalmas eseményekről, persze röviden, tömören:

Ha teljesen az elejéről akarom kezdeni, pontosan augusztus 15-én költöztünk ide, egy németországi falucskába, ami konkrétan egyben van a közelben lévő várossal. Nagyon szép hely ez a Bajorország, korábban is már mikor itt jártam, nagyon tetszett a sok zöld miatt. Kivételesen nagyon hosszú nyári szünetem volt, hiszen az iskola itt csak szeptember közepén, pontosabban szeptember 13-án kezdődött. Nos, hogy őszinte legyek, először nagyon furcsa, és rossz érzés volt ezen az új helyen lakni. Dobozok, még teljesen lakatlannak tűnő szobák. Kissé elveszettnek éreztem magam (néha még most is), és úgy tűnt mintha nyaralnánk. Bútorboltba járás, a berendezések összeszerelése, kipakolás a dobozokból, stb. teljesen új volt számomra. Rendkívül vártam, hogy végre mehessek suliba, de nagyon féltem is tőle. Sok embertől hallottam, milyen sok idő beilleszkedni. Nem is az idő, hanem amit addig át kell élned. Nincs kivel beszélgetned szünetben, és szomorúan nézed ahogy a többiek önfeledten hülyéskednek, de legalább kommunikálnak egymással. Minden nap meg kell ezzel küzdeni, és nem feladni, mert minden kezdet nehéz, hogy közhelyes legyek. De ez tényleg így van, viszont sokkal egyszerűbbnek hittem ezt az egész dolgot. Bár én elég álomviágban élek sokszor, azt gondoltam majd mindenki a barátom akar lenni, és hú de mekkora menő leszek. Már első nap szétomlott ez a kis fikció a fejemben, mikor szembesültem az iskolával, és ezzel a - bocsánat - rohadt nehéz helyzettel. Tehát nem kezdődött valami fényesen az új tanévem, hogy őszinte legyek nem szerettem. Eleinte senki nem beszélt velem, mivel én sem tudtam. Eléggé féltem, bár még azért most is. Viszont nagyon tetszik ez a német oktatási rendszer, kivetítik az órai anyagot és csak másolni kell. Általában maximum egy oldalt írunk a füzetbe, lapokat kapunk, könyvet nem igen használunk, sőt, csak matekon, francián, angolon, és néhanapján Sozialkunde-n, aminek nem tudok magyar nevet adni. Az órarendünk nagyon király, minden nap hat óránk van, kivéve, ha van délutáni programod. Szünet csak kétóránként van, ami azt jelenti, hogy kettő - egymástól független - óra egyben van tartva. A hatodik óra után van egy fél órás ebédszünet, majd utána kezdődnek a szakkörök, felkészítők. Nekem is van egy héten kétszer, hétfőn zenekar, csütörtökön pedig dráma, e napokon háromig tart a tanításom.
Négy nap suli bőven elég is volt, azon a héten vasárnap már Abschlussfahrt jött. Dél-Franciaország, meleg, tenger, kilenc órás buszút, kiváló összeállítás. Odafelé egyedül ültem, de úgyis aludtam csak, hiszen éjszaka utaztunk. Előtte és végig is nagyon izgultam, hisz senkit nem ismertem, és azért egy hét teljesen idegenek társaságában, idegen nyelvvel eléggé próbára teszi a lelkivilágod. A szálláshelyünk St. Raphaelben volt, de bejártuk St. Tropét és Monte Carlot is. Elképesztő jó volt, nagyon jól éreztem magam, egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, hiszen ha anyán múlik nem nyaralunk mostanában Franciaországban...
Vicces volt, mert minden nap kaptunk egy-egy sört az osztályfőnöktől, aki egyébként a matek és az etikatanárunk is, nagyon kedvelem, ping-pongoztam is vele, jól le is alázott. Az Abschlussfahrtról ennyi bőven elég is.
Összességében szeretek suliba járni, ki ne szeretné, ha gyakorlatilag a hajnali 6:30-as kelésen kívül semmi rossz nincs benne? Nekem nincs tétje, mert vendégdiák vagyok, ezért. Jó, persze amit tudok házi feladatot, megírom, pölö matekot, angolt, franciát, meg ezeket tanulok is, de másból nem tudok készülni. 
Van két lány, akikkel szoktam beszélgetni és szünetben lógni, de, hogyan is fogalmazzak szépen, nem túlzottan az én baráti köröm "fajtájához" tartoznak. Kedvelem őket, nagyon kedvesek és segítőkészek, de sokszor nagyon idegesítőek. Túl gyerekesek, elképesztő lassúak, tíz percbe telik lemenni velül 3 emeletet. Egyikük ( hívjuk őt a későbbiekben mondjuk Mignonnak ) pedig egy szendvicsen - mindenfajta túlzás nélkül - 20 percig rágódik. Mellettük ülök, illetve közvetlen szomszédja csak egyiküknek vagyok ( legyen ő később Hello Kitty ) a szomszédja vagyok (két pad össze van tolva). De mindig azt mondom, legalább ők beszélnek velem. Bár mostanában már többen is, szoktam egyik fiúval ( a neve Vader lesz, mert ő is szereti a Star Warst ) is kommunikálni, és mivel nem volt padtársa fizikán, kétszer is helyettesítettem. Hogy őszinte legyek, először nem nagyon kedveltem ( Abschlussfahrton csak meghívással lehetett belépni a "szobabulijukba", és ehhez nem vagyok hozzászokva, mégis az utolsó napot náluk töltöttem... ). De nagyon jófejnek és kedvesnek találom a kis közös fizikaórai kalandozásaink után.
Időközben pedig elérkezett az utolsó előtti nap a szünet előtt. Hihetetlen gyorsan eltelt az év, úgyértve itt Németországban ez a pár hónap. Durva, hogy hamarosan le is telik ez az egész egy év, amit itt töltünk. Majd újra vissza a régi életembe. Nem akarok. Itt esélyem lett mindent újrakezdeni. Mire épp elkezdeném teljes mértékben élvezni, végeszakad. 

Ennyi lett volna a bevezető, hamarosan újabb bepillantást nyerhettek az új és rendkívül izgalmas életembe, addig is nyelvnyújtás!

Pet